Komolyan kezdek hinni az állatok magasabbrendűségében. Nem az a fontos, hogy egy fajta a kultúra milyen fokán áll, hanem az, hogy benne az egyed mint érzi magát. S hogy az állat elégedettebb, mint az ember, az csaknem bizonyos. Nem nyomja a holnap gondja, nincsenek olyan rafinált szükségletei, melyek kielégítéséről gondoskodnia kell, s nincsenek elemi igényei sem: ruha, lakás, élelem, ezt mind a természettől kapja. Nem foglalkoztatják a lét és nemlét kérdései, nem unatkozik! S szerelmi élete mily remek! Nincs morálja, kötelességérzete, csak ösztönei; nincs házasság, csak szerelem... csak érzékei a természet színeinek és hangjainak felvételére. Nincs pénze! S nem is kell neki! Társas életének sincsenek olyan bonyolult, s mégis buta törvényei. Egyszerűbb, tisztább az élete. Mi mindannyian, az összes élőlény ezen a bolygón, az emberek és a négylábúak, a madarak, a rovarok, a hüllők és a halak, mindnyájan elég közeli rokonságban állunk egymással, a köztünk lévő számos különbség ellenére: hisz mind egyformán azon igyekszünk, hogy jó legyen nekünk, se túl meleg, se túl hideg, és valamennyien, kivétel nélkül megpróbálunk vigyázni magunkra, és óvakodni mindentől, ami vág, mar vagy szúr. Hisz mindannyiunkat nagyon könnyű elpusztítani.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
