Egy filmes, Paul Williams lett egy elhagyott kismókus legjobb barátja. A kis állat az erdőben hevert, látszólag már nem volt benne élet, amikor a BBC rendezője rátalált. De ahogy figyelte, a mókus egyszer csak megrándult. Ekkor felemelte a kihűlt állatot és kezével felmelegítette. Közben próbálta kifigyelni, hogy honnan eshetett ki a jószág. Mivel nem talált odút a közelben, a mókust egy biztonságos helyre helyezte, ahol nem érhette el más állat. Remélte, hogy anyja majd ott rátalál. Másnap reggel azonban, amikor visszatért, a kicsit ugyanott találta. Az árvát nem akarta magára hagyni, ezért a filmes technikát vette segítségül. Hőkamerákkal felszerelve ment vissza kollégáival, hogy felkutassák a mókusmamát. Sajnos hiába volt minden, a mókuscsaládnak nem találtak nyomára. Lehet, hogy az anyja elpusztult, vagy valami miatt magára kellett hagynia kicsinyét. A filmrendező ekkor magához vette a kis állatot, és fecskendőből kezdte táplálni. A mókusnak nevet is adtak, és befogadták a stábba. Így lett Rob a filmes csapat kedvence. Minden létező helyen képes volt aludni: a kamerán, a számítógépen, de akár egy csészében is. A legjobban azonban "gazdája" ingzsebét kedvelte, ahol teljes biztonságban érezte ő is magát, és nevelője is nyugodt lehetett, hogy a kicsit nem éri baj. A forgatás azonban véget ért, a csapatnak és a nevelőapának is vissza kellett térnie az Egyesült Királyságba. Rob nem tarthatott velük, hiszen a cél, hogy megerősödve visszakerülhessen lakhelyére, az erdőbe. Addig pedig egy kiváló Sri Lanka-i szálloda vállalta a gondozását.

Retinaszkenner engedi be a két német dogot abba a luxus kennelbe, melyre több mint 400.000 Dollárt költött gazdájuk. A neves tervező által megálmodott kennel nem nélkülözi a medencét, a plazmatévét és természetesen légkondicionált. Mások saját házuk "kicsinyített" mását építtetik meg, ami persze még így is jóval nagyobb, mint amekkorára a kutyának szüksége van. És mielőtt még bárki azt hinné, hogy ez csak az Amerikaiak fejlövése, nos... Magyarországon is rendelhető luxus kutyaház, a legdrágább amit találtam 3.700.000 Forintba kerül, igaz, ebbe 3 kutya is belefér, de előtetővel, terasszal, és hidraulikus tetőemelővel akár másfélszer ennyibe is kerülhet. És ez még nem is egyedi darab, bár színt lehet választani... Felmerül a gondolat: mi az a luxus, ami még elfogadható, sőt bizonyos esetekben szükséges (pl. egyes fajták etetése és tartási körülményei) és mi az, ami már egyértelműen értelmetlen, és hülyeség? Nyilván van olyan része a kutyatartóknak, akiknél már egy jobb minőségű kutyapárna, vagy szuperprémium kutyatáp is kiveri a biztosítékot, mások meg lehet, hogy azonnal megrendelnék a luxuskutyaházat is, ha futná rá.

Ugyanúgy, ahogy Marlboro Manből sem csupán egy volt a történelem során, úgy oroszlánból sem egy állt a kamera elé hosszú évtizedek alatt. Az ötlet egyébként még a cég 1924-es keletkezését, vagyis a három korábban alapított filmstúdió összeolvadását is megelőzi, ugyanis már az egyik előd – a Goldwyn – is használta.
Ahogy az egykori MGM-es Ed Vigdor visszatekintő írásából kiderül, az első oroszlán, a dublini születésű Slats (munkában 1916 és 1928 között) még csak némán forgatta fejét a logó közepén. Slatsot Volney Phifer tréner edzette, és az állat 1936-os halálát követően a saját birtokán temette el.
A második oroszlán, Jackie (1928–1935) volt az első hangos oroszlán. Az 1915-ös születésű Jackie-nek, aki egyébként főállásban Tarzan-filmekben is szerepelt, beceneve is volt: “The Lucky” – az állat ugyanis túlélt több balesetet, köztük egy repülőszerencsétlenséget, valamint egy stúdiórobbanást is.
Két további oroszlánt (Tellyt és Coffee-t) használtak a Technicolor színezési kísérleteihez 1927 és 1934 között, őket azonban a céges legendárium nem sorolja a hivatalos logóoroszlánok közé.
Aztán jött Tanner huszonkét éves időszaka (1934-1956), ő volt az összes oroszlán közül a legmorcosabb, mégis a második leghosszabb időszakot töltötte az MGM-koszorúban. Vigdor írása szerint nincs utalás arra, miért kellett őt 1956-ban George-ra cserélni, miként arra sem, miért szolgált George ezt követően csupán két éven át.
Végül jött Leo, aki – leszámítva egy rövid időszakot 66 és 68 között – 1957 óta napjainkig látható. A különböző oroszlánbődüléseket esetenként párhuzamosan is futtatták, sőt, még az egyes oroszlánoknak is voltak hosszabb és rövidebb fellépéseik.
A lap alján találtok egy videót az MGM logo változásairól.

Ezt a különleges szárnyú pillangófajt, latin nevén Diaethria neglecta, 1869-ben fedezték fel. Szárnyain a 89-es szám látható, de találtak már 98-as számmal rendelkező példányt is. Megtalálható Venezuelában, Bolíviában, valamint Peru és Kolumbia területén is.

A Fülöp-szigetek délkeleti részén található, különösen Bohol, Samar, Leyte és Mindanaoban. A szőre színe szürkésbarna. A Fülöp-szigeteki koboldmaki az egyik legkisebb főemlős, magassága 8,3–16 cm, testtömege 80-160 g. A szeme a testéhez képest nagy, 16 mm széles szemi vannak. Ezért a Fülöp-szigeteki koboldmaki nem tudja mozgatni a szemét, a fejét 180 fokban képes fordítani. Elsősorban rovarevő, élő rovarokkal táplálkozik, de megfigyelték, hogy takarmánypókokat, kisebb gyíkokat, madarakat és hasonlókat is fogyaszt. A vadonban 24 évig él. A Fülöp-szigeteki koboldmakit az erdőirtás fenyegeti. 1990-ben veszélyeztetett volt, azóta már javult a helyzete, az Természetvédelmi Világszövetség szerint.