|
Egy kisveréb története
A kisveréb történetét megmentője mesélte el és fotózta le. Az egész egy viharos éjszakán kezdődött. Az erkély alatt találtak rá a vak madárkára, aki csak ázott-fázott, és látszatra már semmi élet nem volt benne. Szerencséje volt, mert megtalálói hazavitték, és egy kis dobozban szállásolták el. Reggel hangos kiabálással ébresztette a lakókat, akik próbálták etetni, sikertelenül. Végül kivitték az erkélyre, ahol órákon át folytatta csipogását. A hívó szót végül apja meghallotta, rátalált az elveszett gyerekre. A heteken át tartó gondos szülői etetés nem volt hiábavaló. A picurka madár egyre nagyobb lett, de továbbra is vak volt. A házigazda ekkor állatorvos segítségét kérte, aki egyszerű szemcseppet javasolt. A kezelés sikeresnek bizonyult. A kisveréb eztán már bújócskázni kezdett a virágcserepek között. A megerősödött fiókát az apja elkezdte tanítani a repülésre is. Látszott, hogy hamarosan eljön a nagy nap, amikor a csemete szárnyra kel, és elindul. A verébfióka gazdái nagyon aggódtak, hiszen az első repülésre egy esős, viharos napon került sor. Napokig tartott a rossz idő. De három nap múlva a kicsi megjelent az erkélyen és békésen elaludt az egyik cserépen.
2013.09.09. 20:29, émy ~ forrás: szeretlekmagyarorszag.hu |
Új design
Lecseréltem az előző designt, ami sajnos majdnem minden felbontásban el volt csúszva... Ezt a mostanit egyenesen utálom, ha lesz időm megpróbálok valami mást csinálni.. Ne haragudjatok =/
Csodálatos fotók; Bajba jutott oroszlánkölyök
Jean-Francois Largot természetfotós a Masai Mara Rezervátumban fényképezte le a bajba jutott oroszlánkölyköt, és a kimentésére siető anyját. A Masai Mara Rezervátum egyébként Kenya legismertebb és leglátogatottabb nemzeti parkja. 1977-ben alapították.
Az itt élő kíváncsi kisoroszlán egy szakadék szélére merészkedett, amikor szó szerint kicsúszott a talaj a lába alól. A meredek fal egy része beszakadt a kölyök alatt, aki alig tudta magát tartani. Panaszos segélykiáltására több oroszlán is felfigyelt, odaszaladtak a szakadékhoz, megpróbálták kimenteni, azonban végül egyikük sem mert lemerészkedni hozzá. Ezután érkezett meg a kimerült kisoroszlán anyja, aki azonnal leugrott hozzá, erős karmaival sikerült megkapaszkodnia az omladozó falban és sikeresen megmentette a pórul járt kölykét.
2013.09.08. 10:30, émy ~ forrás: erdekesvilag.hu |
Tehenek kedvenc tengerpartja
Indiában a teheneket mintegy 3500 éve szent állatnak tekintik. A hinduk a tehenet a vallás jelképének tartják. Valaha hittek a tehén lélekvivő erejében, ezért a halottat tehén vontatta szekérrel vitték a máglyához. Sok helyen a haldokló ágyához tehenet vezettek, hogy az majd a tehén farkát fogva könnyebben átjut a túlvilágra. A hinduk szemében a tehén a termékenység, a bőség, a tápláló anya megtestesítője, semmiféleképp nem történhet baja. Tilos feláldozni vagy levágni őket, a tehén húsát nem fogyaszthatják el. Az országban már közel 400 millió tehén él. Indiában a szentként tisztelt tehenek mindenfelé megtalálhatóak: az utcákon, a tereken és most már a strandokon is természetes a jelenlétük. A Goa államban található Cow Beach nemcsak az emberek számára nyújt teljes kikapcsolódást, hanem a tehenek is szívesen napoznak a barna homokon.
2013.09.05. 15:04, émy ~ forrás: erdekesvilag.hu |
| |
|
|
|
Komolyan kezdek hinni az állatok magasabbrendűségében. Nem az a fontos, hogy egy fajta a kultúra milyen fokán áll, hanem az, hogy benne az egyed mint érzi magát. S hogy az állat elégedettebb, mint az ember, az csaknem bizonyos. Nem nyomja a holnap gondja, nincsenek olyan rafinált szükségletei, melyek kielégítéséről gondoskodnia kell, s nincsenek elemi igényei sem: ruha, lakás, élelem, ezt mind a természettől kapja. Nem foglalkoztatják a lét és nemlét kérdései, nem unatkozik! S szerelmi élete mily remek! Nincs morálja, kötelességérzete, csak ösztönei; nincs házasság, csak szerelem... csak érzékei a természet színeinek és hangjainak felvételére. Nincs pénze! S nem is kell neki! Társas életének sincsenek olyan bonyolult, s mégis buta törvényei. Egyszerűbb, tisztább az élete. Mi mindannyian, az összes élőlény ezen a bolygón, az emberek és a négylábúak, a madarak, a rovarok, a hüllők és a halak, mindnyájan elég közeli rokonságban állunk egymással, a köztünk lévő számos különbség ellenére: hisz mind egyformán azon igyekszünk, hogy jó legyen nekünk, se túl meleg, se túl hideg, és valamennyien, kivétel nélkül megpróbálunk vigyázni magunkra, és óvakodni mindentől, ami vág, mar vagy szúr. Hisz mindannyiunkat nagyon könnyű elpusztítani.
| |
|
Van egy jó fényképed, videód, történeted a saját kedvencedről, amit szívesen megosztanál másokkal is? Vagy találtál valami érdekeset, vicceset a neten? Küldd el nekem az allatigp@citromail.hu címre és pár napon belül kint lesz az oldalon :) Osszd meg, hogy minél többen lássák. Fontos! Ha képet küldesz, a szélessége legyen minimum 610 px!
| |
|
A természetben semmi sem cél nélküli és értelmetlen, egyetlen állat vagy növény sem rossz természeténél fogva és minél többet megtudunk róluk, annál jobban eltölti életünket a csoda. Egyetlen teremtmény létjogosultságát sincs jogunk megkérdőjelezni, sem megítélni hasznosságát vagy intelligenciáját. Van lelkünknek egy rejtett zuga, egy mélyen nyugvó, ősi emléket őrző titkos szeglete, amelyet semmi más nem képes megérinteni, és egy megmagyarázhatatlan csodával feltölteni: csakis a természet misztériuma.
| |
|
Az oldal tartalmának egy része saját, illetve magazinokból kigépelt cikk. Az internetről gyűjtött cikkeknél a lap alján fel van tüntetve a forrás! Az oldalt Mozilla Firefox böngészővel ajánlott nézni, 1366*768-as felbontásban. Másképp előfordulhat, hogy a fejléc vagy a háttér elcsúszik. Ha bármi problémád merül fel az olallal kapcsolatban, kérlek ne a chatbe írd, hanem e-mailbe!
♦ Szerkesztő: émy
♦ Design: émy
♦ Elérhetőség: citromail
♦ Nyitás: 2013.07.31
♦ Téma: Állatvilág
♦ A képekért és cikkekért köszönet...
♦ Tőletek kaptam
♦ Vendégkönyv
| |
|
2015.11.05. 09:23
2015.11.05. 08:57
2015.10.30. 08:22
2015.10.30. 06:16
2015.10.29. 16:00
| |
|
|