Keselyüstök (Shadowfax)
Keselyüstök a második filmben, A Két Toronyban lép be a történetbe Gandalf, a halálból visszatért Fehér Mágus pompás ménjeként. Szőre ezüstszürke, sörénye csillámló, holdfényszínű zuhatag omlik izmos nyakára. Gyors, mint a szélvész, ő a Középföldén élő összes ló ura, a legendás mearák egyike. Lovasvégből származik, Rohan földjéről. Gandalf mindig szőrén ülte meg őt, nem tűrte sem a nyerget, sem a kantárt. Mivel a mearák közé tartozik, olyan hosszú életű, mint az emberek. Bátor és büszke, csak a Fehér Mágusnak engedelmeskedik.

"Keselyüstök, a mearák vezére, s még Théoden, Rohan királya sem látott különbet nála. Hát nem olyan a fénye, mint az ezüsté, s futása, mint a gyors patak? Értem jön: ő a Fehér Lovas lova. Együtt vágtatunk a csatába mind!"
"Gandalf füttyentett, a ló nevét kiáltotta, az fölkapta a fejét, fölnyerített, megfordult, s mint nyílvessző szállt a gazdája felé. - Ha a Nyugati Szél testet öltene, az lenne ilyen ? -mondta Éomer a hatalmas ló vágtája láttán. Keselyüstök megállt a mágus előtt."
"A hatalmas ló fölkapta a fejét. Hosszú farka csapott egyet a holdvilágban. Majd megugrott, elrugaszkodott a földtől, s megindult, mint a hegyekből lezúduló Északi Szél."

Te adsz erőt a lónak. Avagy a nyakát sörénnyel Te ruházod fel. Felugraszthatod mint a sáskát, tüsszögése dicső, félelmetes. Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan... Neveti a félelmet, nem remeg. Nem fordul meg a fegyver elől. Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda. Tombolva, nyihogva kapálja a földet. És nem áll veszteg, ha trombita zeng...

Ahogy az ember elrugaszkodik a talajtól, s felér oda, ahonnan már csak a horizont látszik, hirtelen olybá tűnik, a gondok s a félelmek lent maradtak valahol a porban. Alattad hat mázsa izom, ideg, zsiger és lélek, ami csak arra vár, hogy kikapcsoljon az agy, s bekapcsoljon a szív. S aztán megszűnik minden más. Nem látod a fákat magad mellett, nem hallasz hangokat, csak a föld dobogását, nincsenek gondolataid, csak annyit érzel, hogy szabad vagy, hogy van szíved és végre élsz. Végre vagy. Siklik melletted a táj, már nem tudod, hogyan fogsz megállni s mikor, de nem is akarsz, mert hű paripád két füle között csak messzi, távoli pontok látszanak. Minden más mögötted marad. Kapsz levegőt. Szabad vagy. Megtanulsz szavak nélkül kommunikálni, érintéssel. Ekkor rádöbbensz: milyen alantas a beszéd, s mily beszédes a mozdulat. Észreveszed, hogy egy hatszáz kilós állat tudja, ha rossz napod van, szinte ringat, ha bánatos vagy, magával ragad ha szertelen a jókedved, s ha akadály gördül eléd, meg nem áll, visz előre csak előre! Soha nem néz hátra, s egy idő után te is elfelejtesz magad mögé nézni. Tanít minden percben, türelemre, alázatra, fegyelemre, bátorságra, kitartásra, tartást ad, hogy önmagát a tenyeredbe helyezhesse. Mikor először nézel a szemébe, meglátod, benne van minden mit távolságnak nevezel. Megmutatja, milyen jó a napfény, milyen a sebesség s a távolság. Szilaj is, majd félszeg, hogy te is bátor lehess. Tekintélyt parancsoló, de ha kell, mérhetetlenül szelíd. Inspirál, biztat, ösztönöz, de a legfontosabb tán, hogy megtanít újra és újra felállni a legmélyebb gödörből is, hogy soha ne add fel, csak küzdj, s menj előre, csak előre! Ne tekints vissza. S te újra elrugaszkodsz a földtől, s lent hagysz a porban minden gondot, minden félelmet, minden kétséget. Megtanulsz bízni..

Heather Jansch 1948-ban született Essexben, két éves korában ültették először lóra, a lovak tehát már kora gyermekkorától fontos részét képezték életének. A ma már nemzetközileg is elismert képzőművész hölgy különleges lószobraival hívta fel magára a figyelmet. Heather Jansch nem csupán szobrászkodással, de sokáig lótenyésztéssel is foglalkozott. Alkotott szobrokat műanyagból, rézdrótból, majd hosszas kísérletezés után talált rá a számára ideális anyagra, az uszadékfára. Saját bevallása szerint a tenger által partra sodort faanyag felhasználásával tudja a legjobban kifejezni azt a robbanékony erőt és természetes eleganciát, mely annyira a lovak sajátja. Heather Jansch 2005-ben Skóciában rendezett először kiállítást műveiből. A művésznő legújabb alkotásai Newton Abbot-beli stúdiójában tekinthetők meg.

Nasar, a hároméves arab telivér még decemberben menekült a flensburgi házba Észak-Németországban amikor közeledett a Xaver hurrikán. Mostanra már annyira megszokta a bennlétet, hogy napközben is a házban, vagy a ház körül bóklászik. “Nasar nem túl nagy rajongója a szélnek és az esőnek, ráadásul különösen kíváncsi állat” – mondta Nasar gazdája, Stephanie Arndt. Mivel már nincsenek viharok, a gazdája most azzal küzd, hogy visszaszoktassa korábbi környezetéhez. Éjszakánként visszaviszi az istállóba a többiekhez. Az asszony reméli, hogy sikerül kiszoktatni az otthonából az állatot, aki egyre jobban érezte már magát a házban. A lap alján videót is találtok!