A kobold vagy goblin cápa az egyetlen élő mélytengeri cápafaj. Legjellemzőbb sajátossága szokatlan alakú feje, pontosabban a feje végén lévő hosszú lapátalakú, csőrszerű megnövekedés, ami nem más, mint az amúgy is hosszú cápa orr. A kobold cápa azokat a mélységeket kedveli, ahová a napfény már nem ér el. Ausztráliától a Csendes-óceánon át egészen a Mexikói-öbölig mindenhol megtalálhatóak. Legnagyobb számban azonban a Japán körüli vizekben élnek, ahol magát a fajt is felfedezték, még a 19. század végén. A goblin cápák a legtöbb cápafajhoz hasonlóan ragadozók. Étrendjüket tintahalak, rákok és egyéb mélytengeri halak teszik ki. Általában a 200-300 méter mély vizeket részesíti előnyben, de a kutatók találkoztak már 1300 méteren is élő példánnyal. Mivel nagyon nehéz ezt a fajt megfigyelni, a ritka találkozások alkalmával megjelölik őket. Mind a mai napig, mindössze 45 ilyen példányról tud a tudomány. A felnőtt egyedek, több mint három méteresre, és akár 150-200 kilogrammosra nőhetnek. Ellentétben a többi cápával, uszonyai nem hegyesek, hanem lekerekítettek, ráadásul a hasi úszó sokkal nagyobb, mint a hátúszó. Élettani sajátosságai közé tartozik még a testtömeg 25%-át kitevő máj. Mivel a cápáknak nincs úszóhólyagjuk, ez a megnagyobbodott belső szervük segítik a merülést és emelkedést. Meghosszabbodott orruk nem csak megjelenésüket teszik különlegessé, de a vadászat hatékonyságát is segítik. Ez a nyúlvány a központja annak az elektromos érzékelő rendszernek, ami minden cápánál megtalálható. A kobold cápa esetében azonban ez a biológiai műszer sokkal érzékenyebb, hiszen a teljes sötétségben ez az egyetlen érzékelő képesség, amire támaszkodhatnak a tájékozódásban és táplálkozásban.

A Venezuelában található, 1500 m magasan a környező erdők fölé tornyosuló tepuik úgy néznek ki, mintha a felhők tengerén sodródó lapos szigetek lennének. Az itt honos állatok és növények teljesen elszigetelve élnek.

A Roraima-hegy rejtélyes egere
Egy 1929-es expedíció új egérfajt fedezett fel a Roraima-hegyen, amely kizárólag a tepuin él, és rendkívül ritka. A zsebben elférő Roraima-hegyi rágcsáló napjainkban az egyetlen emlősállat, amit a magas hegycsúcson leltek. Az expedíció után újabb 60 évig nem látták, így mindmáig az egyik legrejtélyesebb egérfajnak számít. A terület megközelíthetősége még helikopterrel is veszélyes, így igen nagy fába vágja a fejszéjét, aki a tepui élővilágát akarja tanulmányozni.

Az ebihal nélküli varangy
A tepuin él egy szűkszájú béka, amely nem ebihalként, hanem teljesen kifejlett apró varangyként kel ki a petéből. Ez a faj élőhelyének megfelelő életmódot fejlesztette ki, hiszen nem egykönnyen talál táplálékot. Az alacsonyabban fekvő vidékek édesvízi tavai sok, ebihal számára is fogyasztható táplálékot rejtenek, a tepui csúcsán az esővízből felgyülemlő tócsák azonban alig valamit, így nem alkalmasak arra, hogy a szűkszájú béka utódai ott cseperedjenek fel. A kifejlet szűkszájú béka jobb eséllyel keres magának táplálékot, így az ebihal stádium kihagyása növeli a túlélés esélyeit.

A tepui tinamu egy furcsa madárcsalád egyik legritkább tagja. Reménytelennek tűnik, hogy ezek a madarak valaha is megtanuljanak értékelhető távolságra gond nélkül elrepülni. Kétes hírnevüket annak köszönhetik, hogy folyton valami akadályba ütköznek, vagy lepottyannak a földre. A tinamuk csal Dél-Amerikában honosak, erdőkben és füves területeken egészen Patagóniáig megtalálhatók. Kicsi, kövér tyúkokra emlékeztetnek, rövid farkuk és erős , pikkelyes lábuk van. Ha veszély fenyegeti őket, inkább elfutnak, mintsem felszálljanak. Az 50 különböző tinamufaj közül a tepuin élőt tanulmányozták eddig a legkevesebbet. Mindössze két tepui tinamu él, és utoljára 20 évvel ezelőtt érkezett jelentés arról, hogy valaki látta. A tinamu a talajon fészkel, és szemkápráztató tojásokat rak, amelyek úgy csillagnak, mint csiszolt porcelán.

Forrás: tudtad.com

A világ legnagyobb denevér fajtája Dél-Amerikában, és Ázsiában él. Egyes tudósok szerint nem is denevérfajhoz, hanem inkább valami ősi majomfajhoz tartoznak. Ezek a denevérek gyümölcsökkel és a trópusi virágok nektárjával táplálkoznak, s eközben beporozzák a virágokat, székletükben messzire viszik a növények magjait. A szárnyának a fesztávolsága ezeknek az állatoknak 1.5-1.7 méter lehet, de találtak már ettől jóval nagyobb példányt is. Egy-egy állat akár 60 kilométert is repül éjszakánként, éves vándorlásuk során pedig több száz kilométeres utat is megtesznek Malajzia, Indonézia és Thaiföld között vándorolva. Sajnos a túlvadászat miatt már akár 2015-re az utolsó óriás repülőkutya is eltűnhet a Maláj-félszigetről.

A föld legellenállóbb teremtményének tartják a medveállatkákat. Kb 1 mm-es nagyságukhoz 8, nem szelvényes, karmos láb tartozik. A testüket védő vékony kutikulapáncélon szőrszálak és átlósan csíkozott izmok találhatók. Az élelmet tüskés szájszervükkel szippantják be. A Földön mindenhol előfordulnak a Himalájától a tengerek mélyéig. Évekig kibírják víz nélkül, túlélik a mínusz 200 Celsius-fok alatti és a plusz 150 feletti hőmérsékletet, a nagy nyomást és sugárzást.
Az európai űrügynökség kísérletében most a medveállatkákat egy orosz műhold fedélzetén a világűrbe szállították, ahol tíz napot töltöttek a Nap ultraibolya sugátzásának, és a kozmikus háttérsugárzásnak kitéve, az abszolút nulla fok közelében, oxigén nélkül. A Földre visszatért állatokat megvizsgálva a kutatók azt tapasztalták, hogy 68 százalékuk túlélte az űrutazást, sőt, szaporodásra is képesek maradtak. A tudósok számára a legmeglepőbb az volt, hogy a földit ezerszeresen meghaladó ultraibolya sugárzás sem pusztította el őket, pedig elvileg annak súlyosan roncsolnia kellett volna a DNS-szerkezetüket. Azt gyanítják, hogy az állatok valahogyan képesek voltak helyreállítani a DNS-üket ért károsodást.

A szubtrópusi esőerdők mélyén él a Phyllodes imperialis nevű faj. A még hernyó formában élő rovar, egészen érdekes módot fejlesztett ki a rá leselkedő számtalan veszély ellen. A hernyók kezdetben tompa színűek, később azonban ahogy nőnek, egy igen különös mintázattal gyarapodnak, ami leginkább egy koponyára emlékeztet. A háton lévő minta két nagy szemet, és egy veszélyes, éles fogsort szeretne elhitetni az ellenségeivel, akik ennek láttán kétszer is meggondolják, hogy mennyire könnyű is az a zsákmány. Erősen veszélyeztetett fajról van szó, mert egy ritka őserdei vadszőlő-fajtával táplálkozik, ami az esőerdők területének csökkenése miatt már csak igen kevés helyen található meg.

Forrás: haerdekel.hu

Néhány hónappal ezelőtt elképesztő felfedezést tett egy kutatócsoport Indonéziában. A Buton-ban található Lambusango erdőben egy parányi gyíkszerű élőlényt találtak, amiről közelebbről nézve megállapították, hogy bizony szárnyai vannak. A hüllőknek eme csodálatos faja alapjában véve úgy néz ki, mint egy miniatűr sárkány. Az Avatar című film rajongói még emlékezhetnek a Toruk -ra… hát most itt van kisebb kiadásban! A kis lénynek az a legnagyobb érdekessége, hogy a vonalak, melyek erezetesen futnak végig a szárnyán, a bordái! Képesek mellkasukat tetszés szerint összehúzni vagy kitágítani, így nagy távolságokat tudnak átvitorlázni. A tudósok csak nőstény egyedeket voltak képesek megfogni, tojásrakás közben. A hímeket csak a levegőben tudták megfigyelni, miközben vitorlázva repültek egyik fáról a másikra. A tudósok feltételezik, hogy a kis lény a repülő sárkánynak is nevezett közönséges repülő agáma (Draco Volans) rokona lehet. Egy biztos. A kis lények nem okádnak tüzet.

forrás: termeszetbolond.hu