A hároméves Pickles kis híján tíz kilót nyom, és csaknem kilencven centi hosszú. Sokáig az utcákon próbálta csillapítani óriási étvágyát, de most már a jó meleg lakásban teheti meg ugyanezt, miután méltóztatott lefáradni a pár háromszemélyes kanapéjáról. Pickles simán kenterbe veri méreteivel a kisebb kutyákat, és valószínűleg senkinek sem támad kedve kötekedni vele, ha meglátják, mekkorára nőtt. A cica az utcán kódorgott egy ideig, nem tudni, kié lehetett eredetileg. Később állatvédők vették magukhoz, és az interneten kerestek gazdát az óriásmacskának. Többtucatnyian jelentkeztek, végül egy fiatal grafikus, Andrew Milicia és barátnője, Emily Zarvos vihette haza Picklest. A pár eredetileg nem tervezte az örökbefogadást, de azt mondták: a majdnem tízkilós macska szerelem volt első látásra. A fotók és videók alapján úgy tűnik: a cica jól tűri az emelgetést, bár jó kondi kell ahhoz, hogy valaki kézbe vegye. Pickles imád elterülni a pár háromszemélyes kanapéján, szívesen bújik a gazdáihoz, és kedvenc rejtekhelye a WC-ben van, ezért a helyiség ajtajához a biztonság kedvéért egy kőszobrot tesznek a tulajdonosok, amíg nincsenek otthon, nehogy valami baj történjen. Mivel saját méreteit nem igazán érzékeli, időnként ügyetlenül mozog és lever néhány tárgyat a helyéről – mesélték róla. Az óriásmacska abban is hasonlít a kutyákra, hogy pillanatok alatt a tálkájánál terem, ha etetés van, és szemeivel a macskatápra mered, amíg meg nem kapja. A fiatal pár nagyon megszerette Picklest és semmi pénzért nem adnák már oda senkinek. Itt találtok róla videót is.

Smoky-t egy amerikai katona találta 1944 februárjában egy üres rókalyukban, az Új-Guinea-i dzsungelben. Smoky ekkor már fiatal felnőtt korban lévő szuka volt. A katonák kezdetben azt gondolták, hogy a kutyus a japánokhoz tartozik, de miután egy közeli fogolytáborba vitték, rájöttek, hogy nem érti meg sem a japán, sem az angol vezényszavakat. Smokyt végül William A. Wynne tizedes vette meg két ausztrál fontért. A következő két évben Smoky hátizsákban utazva elkísérte gazdáját csendes-óceáni repülős bevetéseire. Számos kedvezőtlen körülménnyel szembesültek, éltek az Új-Guinea-i dzsungelben és Rock Islands-en is, ahol ócska sátrakban kellett elszenvedniük az egyenlítői hőséget és párát. Ellentétben a II. világháború többi „hivatalos” kutyájával, Smoky sosem részesült állatorvosi ellátásban. Ennek ellenére soha nem volt beteg. Smoky az Ötös számú csendes-óceáni légierőnél szolgált. A repülések alkalmával hosszú órákat töltött egy katonai hátizsákban himbálózva, a fedélzeti gépfegyverek közvetlen közelében. Tizenkét repülős bevetésen vett részt, és nyolc harci csillagot kapott kitüntetésül. Túlélt 150 légitámadást Új-Guineában, egy tájfunt Okinawán, valamint egy speciális ejtőernyővel kiugrott egy 10 méteres toronyból. Egyszer megmentette Wynne életét, amikor egy hajóút során figyelmeztette őt a közeledő gránátrepeszekre, ezzel kiérdemelve tőle a „rókalyukban talált angyal” címet. ’45 januárjában Smoky áthúzta a távíróvezetéket egy húszméteres, szűk csövön, napokat takarítva meg a Lingayen-öböli légierő bázist építő alakulatnak. Ekkor végképp háborús hőssé avanzsált, és tizedessé lépteték elő. Számos trükköt is megtanult, amelyeket előadott a speciális szolgálatot ellátó csapatoknak, illetve kórházakban, Ausztráliától Koreáig. Wynne szerint ő sokkal többet tanult a kutyától, mint az tőle. A háború végén Wynne magával vitte Smokyt otthonába, Clevelandbe, ahol a kutya is a családdal élt. Visszatérésük után Wynne és Smoky egy fotókkal illusztrált egészoldalas cikkben szerepelt a Cleveland Press 1945. december 7-i számában. Smoky hamarosan országos szenzációvá vált. A következő tíz évben gazdájával eljutottak Hollywoodba, és bejárták az egész világot, hogy bemutassák Smoky tizedes figyelemre méltó képességeit, amelyekbe beletartozott a bekötött szemmel történő kötélen sétálás is.Smoky 1957-ben, 14 éves korában hunyt el. Gazdája egy második világháborús lőszeresládában temette el. 1996-ban adták ki Wyne emlékiratait, és 2005 november 11-én avatták fel Smoky emlékművét, régi gazdája jelenlétében. Azóta Smoky-nak szerte a világon féltucatnál több szobor őrzi emlékét.

A többi rókához képest kisebb és tömzsibb felépítésű, bundája a hideg időjáráshoz alkalmazkodva sűrű és puha, arcorra rövid, farka hosszú szőrű, fülei rövidek. Teste felső részén (pofáján, fején, nyaka felső részén, hátán) és lábvégein rozsdavörös-sárgásbarna színű a szőre, míg nyakán, oldalain és végtagjainak felső részén szürke. Torka, hasa, és farkának vége fehér. A felnőtt tibeti róka testhossza 60-70 cm, amihez még hozzáadódik farkának 29-40 cm-nyi hossza. Súlya 4-5,5 kg között változik. Fogazata jól fejlett, szemfogai a többi rókáéhoz képest különösen hosszúak. A tibeti róka -ahogyan a neve is sejteti- csak a Tibeti-fennsíkon (Kína nyugati részén valamint Nepál, India és Bhután északi, határmenti területein) és az észak-pakisztáni Ladakhi-fennsíkon él.
A Kínai Népköztársaságban Tibeten kívül Csinghaj, Kanszu, Hszincsiang, Jünnan és Szecsuán tartományokban fordul elő. A tibeti róka a félszáraz és száraz pusztákat, dombvidékeket kedveli és kerüli a sűrű növényzetet és az ember közelségét. Elsődleges zsákmányállatai a pocoknyulak, de egyéb rágcsálókat, mormotákat, gyíkokat vagy gyapjas nyulakat is elkap vagy szükség esetén megeszi a dögöt is. A tibeti róka magányos, nappali vadász, mert a pocoknyulak szintén nappal aktívak. Megfigyelték, hogy a rókák követik a pocoknyulak odúit kiásó barnamedvéket és vadásznak a medvék elől elszökő rágcsálókra.

Mexikótól Costa Ricáig honos, előfordul Jamaica és Hispaniola szigetén is. Éjszakai életmódú, erdőben élő madarak. Napközben a fákon pihennek. Alakjuk és mintázatuk megtévesztésig hasonlít egy letört ágra. Többnyire magányosan, csukott szemmel feltartott fejjel és csőrrel mozdulatlanul ülnek egy ágon vagy egy facsonkon. Éjszaka rovarok után vadásznak. Csőrük vékony, lapos, horgas, és ásításszerűen nagyra tátják. Kisérteties, panaszos hangot hallatnak. Félénk és magányos madarak. Egyetlen tojásukat csupasz ágüregbe, ágvillába rakják, vagy fatönkök, tuskók mellé rejtik el.