Az egyedül tartott papagájok gyorsan megszelídülnek és kezessé válnak. Kellő türelemmel egyes egyedei döbbenetes mennyiségű szó kimondására képesek. Kétségtelen, hogy ez a madár csinálta Európában a legnagyobb karriert. Hosszú évek óta a legkeresettebb szobamadár, és ennek megfelelően sokan is tenyésztik, hiszen ennek a madárnak mindig van piaca! Ausztráliai hazájában olyan közönséges madár, mint nálunk a veréb. Nagyfokú mozgékonysága miatt tágasabb kalitkában történő elhelyezése mellett is célszerű időnként a szobában kiengedni, hogy kedvére repülhessen.

A többi rókához képest kisebb és tömzsibb felépítésű, bundája a hideg időjáráshoz alkalmazkodva sűrű és puha, arcorra rövid, farka hosszú szőrű, fülei rövidek. Teste felső részén (pofáján, fején, nyaka felső részén, hátán) és lábvégein rozsdavörös-sárgásbarna színű a szőre, míg nyakán, oldalain és végtagjainak felső részén szürke. Torka, hasa, és farkának vége fehér. A felnőtt tibeti róka testhossza 60-70 cm, amihez még hozzáadódik farkának 29-40 cm-nyi hossza. Súlya 4-5,5 kg között változik. Fogazata jól fejlett, szemfogai a többi rókáéhoz képest különösen hosszúak. A tibeti róka -ahogyan a neve is sejteti- csak a Tibeti-fennsíkon (Kína nyugati részén valamint Nepál, India és Bhután északi, határmenti területein) és az észak-pakisztáni Ladakhi-fennsíkon él.
A Kínai Népköztársaságban Tibeten kívül Csinghaj, Kanszu, Hszincsiang, Jünnan és Szecsuán tartományokban fordul elő. A tibeti róka a félszáraz és száraz pusztákat, dombvidékeket kedveli és kerüli a sűrű növényzetet és az ember közelségét. Elsődleges zsákmányállatai a pocoknyulak, de egyéb rágcsálókat, mormotákat, gyíkokat vagy gyapjas nyulakat is elkap vagy szükség esetén megeszi a dögöt is. A tibeti róka magányos, nappali vadász, mert a pocoknyulak szintén nappal aktívak. Megfigyelték, hogy a rókák követik a pocoknyulak odúit kiásó barnamedvéket és vadásznak a medvék elől elszökő rágcsálókra.

Mexikótól Costa Ricáig honos, előfordul Jamaica és Hispaniola szigetén is. Éjszakai életmódú, erdőben élő madarak. Napközben a fákon pihennek. Alakjuk és mintázatuk megtévesztésig hasonlít egy letört ágra. Többnyire magányosan, csukott szemmel feltartott fejjel és csőrrel mozdulatlanul ülnek egy ágon vagy egy facsonkon. Éjszaka rovarok után vadásznak. Csőrük vékony, lapos, horgas, és ásításszerűen nagyra tátják. Kisérteties, panaszos hangot hallatnak. Félénk és magányos madarak. Egyetlen tojásukat csupasz ágüregbe, ágvillába rakják, vagy fatönkök, tuskók mellé rejtik el.

A Bóbitás szarvas az emlősök osztályának a párosujjú patások rendjén belül, a szarvasfélék közé tartozik. A faj elterjedési területébe beletartozik Kína déli része, elsősorban Tibet, Zhejiang és Fujian tartományok, valamint Mianmar északi területei. Hegyvidéki erdők lakója, a sűrű, dús aljnövényzetű erdőket kedveli. Az állat fej-törzs-hossza 110-160 centiméter, farokhossza 7-15 centiméter, marmagassága 50-70 centiméter, a bak szemfog hossza maximum 2.5 centiméter, testtömege 15-50 kilogramm. Az állat egész testét-a fülét kivéve-rövid, puha szőr fedi. A szőrzet színe sötétbarna vagy szürkésbarna. Ajkai, fülének hegye, farkának alsó fele és egyes egyedeknél a szem környékén a szőr fehér. Nevét a feje búbján látható egészen sötétbarna, akár 17 centiméteresre is megnövő szőrbóbitáról kapta. Szarvakat csak a hímek viselnek, de azok is annyira rövidek, hogy többnyire ki sem látszanak a szőrbóbitából. Általában éjszaka aktív faj. A bóbitásszarvas igen territoriális, lakókörzetét a betolakodó fajtársakkal szemben hevesen védelmezi. A harcok során nemcsak kis agancsukat, hanem főképpen éles, megnyúlt szemfogaikat vetik be a bakok, amelyekkel véresre tudják harapni ellenfeleiket. Az egyedek egymással kutyaugatáshoz hasonló hangokkal tartják a kapcsolatot, továbbá farkuk felemelésével az alsó fehér rész kivillantásával is kommunikálnak. Tápláléka levelekből, gyümölcsökből, fakéregből és gombákból áll.

Vajon melyik állat lehet Japán legveszélyesebbike? Gondolhatunk az Ázsiai fekete medvére, a hokkaidoi barna medvére vagy az ország mérges kígyóira; de valójában a legtöbb emberéletet kioltó állat az ázsiai óriás lódarázs. Ez a hatalmas rovar több mint 5 centiméterre is megnőhet (a királynők ennél sokkal látványosabb méretet is elérhetnek), szárnyfesztávolságuk pedig meghaladja a 7,5 centimétert. Ezekkel a testméretekkel pedig magáénak tudhatja a világ legnagyobb lódarazsa címet.  Évente több mint negyven áldozatot követel a csípésük, amely szúrás után általában és orvosi segítség hiányában, anafilaxiás sokkot okozva öl.

Gigászi méretei végett Japánban ’Giant Sparrow Bee’ néven emlegetik, a ’sparrow’ vagyis magyarul ’veréb’ jelzővel illetve óriási méretei miatt. Nagy narancs fejükön két féle szem található; egy pár nagy összetett szem és az ezek között elhelyezkedő három darab úgynevezett pontszem. Szemei és lábai barnák, testük arany és fekete csíkozású – a dolgozók és a királynők megjelenése nagyon hasonló. Ezek a hatalmas rovarok Kelet-Ázsia számos területén megtalálják ideális élőhelyüket. Elterjedésüket tekintve megtalálhatóak Koreában, Tajvanban, Kínában, Indokinában, Nepálban, Indiában és Sri Lanka szigetein, de ezek mellett leginkább Japán hegyvidékein találkozhatunk velük.

Az óriás lódarazsak bármilyen erdőségben megtalálják a fészkelésre ideális helyet. Társas élőlények, nagy kolóniákba szerveződve élnek. A fészket egy megtermékenyített nőstény alapítja, ő választja ki a fészkelésre való ideális helyet; ezt egymaga kezdi el építeni a leendő kolónia számára. A tavasz beköszöntével az elkészült fészek minden sejtjébe egy-egy petét helyez, amelyek egy hét elteltével ki is kelnek. A kikelt lárvák számára 14 napot vesz igénybe, hogy az öt szakaszból álló átváltozás során kifejlett rovarokká váljanak. Nyárra egy-egy fészek körülbelül 700 dolgozót számlál.  A dolgozók együtt építik a fészket, etetik és gondozzák a lárvákat, illetve gyűjtik az élelmet – a dolgozók legtöbbje nőstény egyed. A nyár végével a királynő olyan petéket kezd rakni, melyből olyan hím egyedű utódok fejlődnek ki, melyek felnőtt formájuk elérésével elhagyják a fészket, majd a leendő királynők megtermékenyítése után el is pusztulnak. Az ősz beálltával a mind királynő, mind a fészek dolgozói elpusztulnak, hogy a leendő királynők számára biztosítsák a tél túlélését, hogy az elkövetkező tavasszal újrakezdhessék a folyamatot.

Ezek a hatalmas darazsak jól ismeretek agresszív természetükről; saját környezetükben ők a domináns ragadozók. Leginkább más rovarokkal táplálkoznak, valamint lárváikat szeretik a házi méh lárváival táplálni. Ezért a zsákmányért pedig képesek egész fészkeket lerombolni és kolóniákat kiirtani. Valamivel nagyobb, mint fél centiméteres fullánkjukkal többszöri szúrásra képesek, ez által még hatékonyabb és halálosabb ragadozókká válva. A szúrások által beinjektált méreg nyolc különböző kémiai anyagot tartalmaz, amely igazán hatékony vegyületté teszi azt. Csípésük az ember számára is igazán veszélyes. Egyetlen veszélyt az ember jelent az ázsiai óriás lódarázs számára; a kihalástól veszélyeztettet fajok közé sorolt állat faj.

Az Armadilló, vagy páncélos tobzosfarkú gyíkot könnyű összetéveszteni egy apró sárkánnyal, pedig igazság szerint semmiben nem különbözik a többi hasonló gyíkfajtól. Előfordulása: Dél-Afrika nyugati és Namíbia déli része. Élőhelyét a sziklakibúvásos száraz bozótosok alkotják. Testhossza 16-21 centiméter. Világosbarna színű, zömök testű gyík. Törzsét és farkát nagy, erősen ormós, tüskés, egymást jellegzetesen átfedő pikkelyek fedik. Legérdekesebb tulajdonsága, hogy ha támadás éri, hátára fekszik, összegömbölyödik, hasát pedig tüskés farkával védi meg az ellenségtől. Nappal aktív, ízeltlábúakkal táplálkozik.