Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, a másik fül, mely a szél zúgásán is túl hall. Egy kis rész belőlem, amely a tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el, ezerszer elmondta már, hogy egyedül értem él. Talán bele is betegszik az aggodalomba, amikor nincs velem, hogy gondoskodjon rólam. Amikor rossz vagyok, könnyen megbocsát. Amikor mérges vagyok, addig mókázik, míg meg nem nevettet. Ha boldog vagyok, örül ő is. Ha bolond vagyok, nem neheztel érte. Amikor elégedett vagyok, ő is büszke magára. Nélküle nem lennék önmagam. Vele erőm teljében vagyok. Ő maga a hűség. Általa tanultam meg, mi az odaadás. Általa ismertem meg a titkos nyugalmat és békességet. Megtanított figyelni olyan dolgokra, amelyeket korábban észre se vettem. Amikor térdemre teszi a fejét, elmúlnak az emberi fájdalmaim. Ha mellettem van, megvéd a sötétségtől és a világ más ismeretlen dolgaitól. Megígérte, hogy várni fog rám... akármeddig... akárhol - ha szükségem lesz rá. És én tudom, hogy szükségem lesz - ahogy mindig is volt. Ő az én kutyám.

/Gene Hill/

Már nem vadkutya, hanem a legjobb barát a neve, mert barátunk lesz örökre, örökre, örökre.

Nem mindig látod, mi az, ami egy kutya szívében rejlik, de ha bízol benne, esélyt adsz neki, hogy megmutassa, mire képes.

Nem kell megszereznünk a kutya bizalmát vagy a barátságát, mert már a barátunknak született - mielőtt még felnyitná a szemét, már hisz bennünk; még mielőtt megszületne, máris az embernek adta magát.

A kutya a legállhatatosabb barát - az első, aki üdvözöl, és a legbátrabb, aki védelmez.

A kutya éppen némaságával válik mindennél értékesebbé. Társaságában az ember rátalál a lelki békére, ahol a szavak elvesztik minden jelentőségüket!

A kiskutya a természet kínálta gyógyír a szeretet hiányára... és az élet sok egyéb bajára is.

A kutyád bármikor kész életét áldozni érted. És te őérte?

A tény, hogy a kutyám jobban szeret engem, mint amennyire én szeretem őt, egyszerűen tagadhatatlan, és mindig bizonyos fokú bűntudattal tölt el. A kutya mindig kész rá, hogy akár az életét is a lábaim elé fektesse.

A kutyám jön, hogy kitöltse a hűtlen barátok által hagyott űrt a szívemben. Nincs benne irigység, rosszakarat vagy gyűlölet. Nem árulja el a titkaimat, nem lesz féltékeny a sikereimre és nem leli örömét a bánatomban.

A legfőbb oka annak, hogy a kutyák ilyen rövid ideig élnek, az emberi faj iránti könyörületességben gyökerezik. Hisz mennyit szenvedünk egy kutya elvesztése iránt érzett fájdalmunkban tíz vagy tizenkét évi ismeretség után... Képzeljük el, mit éreznénk, ha kétszer ennyi idő után vesztenénk el őket!

Az ember sok mindent megtanulhat egy kutyától, még akkor is, ha az olyan lüke, mint a miénk. Marley arra tanított, hogy minden napot féktelen örömmel és boldogsággal éljek meg, hogy ragadjam meg a pillanatot és hallgassak a szívemre. Megtanított arra, hogy élvezzem az egyszerű dolgokat: egy séta az erdőben, a frissen leesett havat, egy szunyókálást a téli nap sugarában. És amikor megöregedett és mindene fájt, arra tanított, hogy a viszontagságok között is maradjak optimista. De legfőképp a barátságról és az önzetlenségről tanultam tőle, s mindenekfelett a megingathatatlan hűségről. Meghökkentő elképzelés volt, hogy csak most, halálában értettem meg teljesen: Marley a mentorom volt. Tanárom és példaképem: Lehetséges, hogy egy kutya – bármelyik kutya, főleg olyan dilis, fékezhetetlen, mint a miénk- képes megmutatni az embernek, hogy mi az, ami valóban fontos az életben? Hittem benne, hogy igen. Hűség. Bátorság. Elkötelezettség. Egyszerűség. Öröm..

"Marley meg én"

A pillantásunk találkozott, amikor az én folyosómon sétált, és benézett a kennelekbe. Azonnal éreztem, hogy gondterhelt és szomorú és, hogy segítenem kell neki. Elkezdtem csóválni a farkam, de nem túl gyorsan, nehogy megijesszem. Amikor megállt nálam, úgy álltam, hogy ne lássa hátul a kis balesetet, ami aznap történt velem. Nem akartam, hogy tudja, hogy ma még nem sétáltattak. A gondozóknak itt rengeteg dolguk van, és nem akartam, hogy rosszat gondoljon róluk. Amikor elolvasta az ajtón a leírásomat és a múltamat, reméltem, hogy az nem szomorítja el őt nagyon. Én már csak előre tudok nézni, és szeretnék valakit szeretni, és valakinek sokat jelenteni. Leguggolt hozzám és gyengéden cuppogott. Én hozzányomtam a vállamat és a fejemet a rácsokhoz, hogy megnyugtassam. Az ujjai elkezdték simogatni az orromat, sürgősen társaságra volt szüksége. Egy könnycsepp gördült végig az arcán és én felemeltem a mancsomat, hogy biztosítsam arról, hogy minden rendbe fog jönni. Röviddel ezután kinyílt a kennel ajtaja, és olyan ragyogó mosoly töltötte be az arcát, hogy én rögtön a karjai közé ugrottam. Megígértem neki, hogy nálam biztonságban lesz. Megígértem neki, hogy mindig kísérni fogom. Megígértem neki, hogy mindent meg fogok tenni, hogy a mosoly az arcáról és a szeme csillogása soha ne tűnjön el. Óriási szerencsém volt, hogy pont az én folyosómon sétált.telezettség. Egyszerűség. Öröm..

Aki szereti a kutyákat, valóban szereti őket, nem egyszerű állatokat vagy házi kedvenceket, hanem társakat lát bennük, sőt többet. Tiszteli a velük született méltóságot, felismeri, hogy képesek az örömre és a bánatra, és hogy sejtik az idő zsarnoki természetét, még ha nincsenek is teljesen tisztában annak kegyetlenségével, és ellentétben azzal, amit a szemellenzős szakértők állítanak, van valami fogalmuk önnön halandóságukról..

Az egyetlen abszolút önzetlen barát, akire az ember szert tehet ebben az önző világban, az egyetlen, aki sosem hagyja el őt, az egyetlen, aki sosem hálátlan és hűtlen hozzá - az a kutyája. Ő az, aki mellette áll jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Ott alszik a hideg földön, ahol a barátságtalan szelek fújnak, s ádázul zuhog a hó, csakhogy gazdája oldalán lehessen. Megnyalja a kezet, amiben nincs élelem, amit felajánlhatna. Nyalogatja a sebeket, és enyhíti a fájdalmakat, melyeket a világ kegyetlensége ejt. Úgy őrzi koldus gazdája álmát, mintha király volna. Mikor minden barát eltűnik, ő marad. Ha elmúlik a gazdagság vagy a hírnév szertefoszlik, ő olyan hűséges marad szeretetében, ahogy a nap kitart az útján az égen.

A kutya nemesebb lény, mint az ember. A kutya hűséges, önfeláldozó és mindenek előtt feltétel nélküli szeretete a legirigylésre méltóbb tulajdonsága, amit az ember soha nem tudhat magáénak..

Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van a lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit ismersz. Hazug próféták, és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják: önző, rideg fráter!- ne törődj velük! Szeresd csak nyugodtan a kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngeség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért- te sétálj a kutyáddal. Jó társaságban maradsz, s Isten tudja ezt.

A kutyatartáshoz hozzátartozik, hogy lehull a vakolat, kinyílnak a párnák és cafatokra tépődnek a szőnyegek. Minden kapcsolatnak, ennek is megvolt az ára. Olyan ár volt, melyet elfogadtunk, s mely egyensúlyban volt az örömmel, a szórakozással, a védelemmel és a barátsággal, melyet adott nekünk. Abból a pénzből, amit a kutyánkra és az összes általa tönkre tett dologra költöttünk, egy kis jachtot vehettünk volna. Viszont hány jacht várja egész álló nap az ajtóban, hogy az ember hazamenjen? Hány jacht él azért a pillanatért, hogy az ember ölébe mászhasson, vagy hogy leszánkázhasson a domboldalon gazdája képét nyalogatva?

Nem születtem se gonosznak, se agresszívnek. Kutyának születtem... És mint minden kutya: olyanná válok, amilyenné az ember tesz!

Egy kutyának nem kell luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszéli talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad. Hány emberről mondhatod el ezt? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel?

Abból a pénzből, amit a kutyánkra és az összes általa tönkretett dologra költöttünk, egy kis jachtot vehettünk volna. Viszont hány jacht várja egész álló nap az ajtóban, hogy az ember hazamenjen? Hány jacht él azért a pillanatért, hogy az ember ölébe mászhasson, vagy hogy leszánkázhasson a domboldalon gazdája képét nyalogatva?

„Csak egy kutya? Időről időre azt mondják nekem: Ébredj fel, ez „csak egy kutya”! – nem értik, miért teszi meg az ember ezeket az utakat, miért invesztál ilyen sok időt és érzést, vagy miért veri magát költségekbe, amelyek a „csak egy kutyá”-val járnak. Legbüszkébb pillanataimból néhányat a „csak egy kutyának” köszönhetek. Sok óra telt el, amikor egyedüli társaságom „csak egy kutya” volt, de egyetlen pillanatig sem éreztem magamat mellőzve vagy egyedül. Életem egyik legszomorúbb pillanatát a „csak egy kutya” idézte elő, és a sötét napokban a „csak egy kutya” volt az, akinek barátságos érintése jóleső érzéssel töltött el, és erőt adott átvészelni azt a napot. Ha te is azt gondolod, hogy ez „csak egy kutya”, akkor feltehetően olyan mondatokat is ismersz, mint „csak egy barát”, „csak egy napfelkelte” vagy „csak egy ígéret”. Ez „csak egy kutya”, aki barátságból, bizalomból és merő hamisítatlan örömből a lényeget hozza az életembe. „Csak egy kutya” felébreszti bennem a részvétet és a türelmet, ami engem jobb emberré tesz. „Csak egy kutya” vesz rá arra, hogy korán keljek, hosszú sétákat tegyek, és vágyakozva tekintsek a jövőbe. Ezért számomra és az olyan ember számára, amilyen én vagyok, ez nem „csak egy kutya”, hanem minden remény és jövőbeli álom megtestesítője, kedves emlékek és a jelen tiszta élvezete. A „csak egy kutya” megmutatja bennem a jót, és eltereli a gondolataimat. Remélem, hogy mások is megértik egy napon, hogy ez nem „csak egy kutya”, hanem valami, ami nekem emberiességet kölcsönöz, és többé tesz, mint „csak egy ember”. Tehát ha legközelebb hallod azt a mondatot, hogy „csak egy kutya”, akkor mosolyogj, mert ők ezt „csak” nem értik. Ha a szemébe tekintesz, elfelejted minden félelmedet, gondodat, szomorúságodat és problémádat, mert a kutyák nekünk olyan szárnyakat adnak, amelyek nekünk soha nem voltak és soha nem lesznek.”

Ha nem látod a lábnyomait eső után az aszfalton, ha nem lesz a sarokban a kedvenc takarója, ha nem lesz az edénykéje a megszokott helyen, ha nem látod a csillogó vízcseppeket mindenhol, amikor ivott, ha nem lóg a póráz az előszobában, ha nem indulsz el télen-nyáron vele az utcán, ha nem hallod kis mancsai kopogását, ha nem kapja fel a fejét legkisebb mozdulatodra, ha felriadsz éjjel, mert hiányzik valami, aminek a léte idáig benne volt mindenben... ...akkor előveheted a kopott nyakörvet, az elnyűtt játékot, a megrágott távirányítót, az összenyálazott könyvet, a képeket. Akkor végig tudod nyugodtan gondolni, mi volt, amíg hozzád tartozott. Hogy miért nem adtál neki, mikor türelmesen ült melletted és várt egy kicsi, nagyon kicsi falatot. Hogy miért nem mentél vele rögtön, amikor láttad, hogy mennie kell. Amikor kiabáltál vele a szétrágott papucs miatt, pedig egész nap rád várt. Mert az egész életét azzal töltötte, hogy rád várt. Mert dolgoztál, tanultál, moziba, strandra mentél. És ő várt. Nem haragudott, nem hibáztatott, nem panaszkodott. Öröm volt neki az is, ha várhatott rád. Nem értette, miért nem mehet veled mindenhová, hiszen neki az volt az álma: mindenhol veled, mindig. De az ő életét a tiéd határozta meg, az ő vágyait a tieid irányították. Az ő álmait te álmodtad meg helyette. Vedd elő a képeit. Mindet tedd félre, csak kettőt tarts meg. Egy olyat, amire ha ránézel, elmosolyodsz. És egy olyat, amitől elsírod magad. Ha jól választottál, csak egy kép lesz előtted.

Mi is a kutya-ember barátság? Kik is a kutyák? Ezt sosem érthetjük meg. Ők mások,jobbak. Hogyan is érhetne fel a mi számító és gyarló létünk,a tiszta és őszinte lelkükhöz. Hiszen lelkük van... Mi is a kutyák élete? Játék, evés, ivás, és szeretet velünk. Egész nap a gazdira várni, őt kérni. Rettegni attól, hogy ha elmegy nem jön vissza, még a legkisebb helyben maradás is hordozza a hatalmas kételyt. Valami megfoghatatlan és leírhatatlan kötődés ez, ami semmihez nem hasonlítható. Hozzánk tartozik, s mi tagadhatatlanul hozzá. Minden perc, óra, év csak erősíti ezt a kapcsolatot. S fel sem tűnik, hogy repül az idő...

Mikor örökbe fogadsz egy kutyát, sosem tudhatod, mi van a batyujában. Hogy abból az életből, amit nélküled élt, mit hozott magával. Hiszen ő is volt kiskölyök lapátfülekkel és rózsaszín pocakkal, tejszagú babaszőrrel, csak te nem láthattad, és sosem láthatod. Nem voltál ott, mikor először tettek nyakörvet a nyakába, vagy először mászott az ágyba. Volt egy neve, amin hívták, amit becéztek, vagy amit üvöltöttek, mikor dühösek lettek rá, de te nem tudod meg ezt a nevet soha. Sebekkel jön. Néhányan nem testivel, de mind hoz a batyujában valami lelki sérülést. Hiszen volt egy élete előtted, egy családja nélküled, és ő szerette őket. Nem tudsz annyira bántani egy kutyát, hogy ne szeressen. Ha láncon élt, ha ütötték, neki az volt a világ, ott volt otthon. És nem is gondolt rád. Aztán ez a család kilöki magából, utcán kóborol vagy gyepmesteri telepen ül, és a sorsát várja. Akkor jössz te. A szemébe nézel, és nem látod a babaszagú kölyökkutyát, a sérült lelkű felnőttet látod, akinek volt egy élete. Aki csalódott. Akinek szüksége van RÁD. Hazaviszed, és minden nap meglepetés. Hogy fél dolgoktól, amikre nem számítasz, hogy kicsapong vagy teljesen kifordul magából. Neked teljesen természetes, hogy a másik kutyád boldogan játszik és repül a labda után, és nem érted, ő miért retteg belépni az ajtódon, felmenni egy lépcsőn, vagy miért harcol minden ellen. Aztán eltelnek a napok, a hónapok, az évek, és nem is emlékszik már rá, hogy volt egy élete előtted, csak téged szeret, mintha sosem lett volna más, és békésen helyezkedik el a helyén, és az életedben, olyan boldogan, hogy néha te is elfelejted, hogy ez nem volt mindig így. És ezer fotó készül a ti közös történetetekről.

Emlékszel? Amikor elhoztál "azoktól", mert nem bírtad nézni, hogy a befagyott vizet nyalogattam a tálkámban, hozzákötöttél az előszobai radiátorcsőhöz. Attól féltél, ha beengedsz a lakásodba, az életedbe is beengedsz és azzal többé majd nem tudsz kitenni se innen, se onnan. És mennyire igazad volt. Mert amikor ötpercenként odajöttél megsimizni, és este elém tetted a vacsorámat... már tudtuk. Te is, én is. Hogy egy hónap sem kellett, és már fotelem volt a nappaliban. És trónom a szívedben. Sokszor néztünk mi már egymás szemébe. És te már tudod, hogy mi kutyák is tudunk sírni. Csak mi másképp tesszük, mint az emberek. Mi a szívünkkel, a lelkünkkel sírunk veletek. Csendben nyüszítve jajgatunk, vigasztalunk. Mi vagyunk a legnagyobb lélekgyógyászok, kerek e világon. Mert minket akkor is sétálni kell vinni, ha esik, ha fúj, ha sírsz. Nincs kifogás, mi terelünk. A jó irányba, megmutatjuk, ha szeretsz, szeretve vagy. Mi vagyunk a ti négylábú terapeutáitok. Nem az embereknek kell elhinni, akik szavakkal mondják el, hogy jobb lesz. Nekünk hidd el, hogy sosem vagy egyedül. Ameddig mi vagyunk, addig nem. És mi itt leszünk Veletek... Veled. Mindig. Cserébe csak annyit kell tenned, hogy szeretsz minket te is egy kicsit. Mert mi nagyon szeretünk benneteket.